Lola tegnap óta költözött a gondolataimba, és
ott is maradt, pedig aludtam rá egyet. Nehéz feledni. Pedig nem
tudom, mennyi idős, milyen magas, hogy szép-e... de ez nem is
fontos. Szelíd felkiáltójelként bújik meg az elmém hátsó
zugában. Örülök, hogy ott van, egyáltalán nem zavar. Szerintem
mindig is velem volt, csak nem tudtam a nevét. Ha kétségek között
voltam, bölcs tanácsokkal látott el. Még csak beszélnie sem
kellett: csak nézett rám szelíd mosollyal, saját magára mutatott,
és megrázta a fejét. Mindig figyelmeztetett, hol a határ, ahol már
átlépem önmagam. Régóta jóban vagyunk tehát, Lola meg én. :)
A történetét viszont csak tegnap ismertem meg; az
utolsó három bekezdésben pedig válaszokat is
találtam néhány olyan kérdésre, ami egy ideje foglalkoztatott
már.
A
napokban összefutottam anyukám pszichiáter barátnőjével a neten,
akit nem mellesleg brilliáns elmének is tartok. Tudja, hogy ezt a
blogot írom, úgyhogy képben van velem kapcsolatban. Azt írta, az
elmúlt hónapokban sokat gondolt rám: mi lehet velem és Frenkivel.
Kérdezte, olvastam-e Kosztolányi Dezső
"Pletyka" című írását. Szerinte "... alapmű. mint az
Ember tragédiája..."csak" teljesen más. :-)" Kérte, hogy
ha tehetem, olvassam el, érdekelné a válasz.
Pletyka? Hogy jön ez most ide? Nem értettem, viszont kíváncsi
lettem, mert eddig bármit ajánlott olvasni, mindegyik
tetszett. Megtaláltam, elolvastam - és megismertem
Lolát. (Nem is a címe a lényeg, legalábbis nekem egész másról
szólt.) Egyelőre nem fűzök hozzá semmilyen kommentárt. Hagyom, hogy
a történet meséljen, elbeszélje önmagát - így mindenkihez személy
szerint szól, saját útravalója, üzenete, tanulsága lesz. :)
Hogy Lola élő személy volt-e, avagy írói képzelet szüleménye
csupán, szintén mellékes. "Lola" bárkiből lehet.
Tovább »
Címkék: börtön szerelem szabadulás
Közel száz nap telt el azóta, hogy Frenki
magához ölelt a börtönkapuban. Azóta csak sodródtam a
hétköznapokkal, az érzéseimmel. Ki voltam zökkenve magamból, és
vissza kellett találnom oda, mindent a helyére rakni. Úgy
éreztem, az egész életem a feje tetejére állt - ugyanúgy, mint
amikor Frenkit bevitték. De rájöttem, ha megfordulok és idomulok
hozzá, mindjárt más az egész. Kezdenek lassan rendeződni a dolgok,
kezd jó lenni minden. Ehhez viszont idő kellett.
Tovább »
Címkék: szabadulás
Egy
hónap telt el, amióta Frenki - közel 2 és fél év után - hazajött.
Az első napok reszketősek, tétovák, de bensőségesek és őszinték
voltak. Gondoltam, a bizonytalanság természetes, elmúlik idővel,
ahogy újra megszokjuk egymást. Nem izgatott, mert megvolt az alap,
az az összhang, szerelem és bizalom, ami mindig is létezett
köztünk. Ez a lényeg, a többi tényleg ráért. Frenkinek is
gyökeresen megváltozott az élete, és nekem is. Fel kellett vennünk
a tempót, mert az élet nem állt meg. Dolgoztunk, aztán együtt
voltunk, csatangoltunk, felfedeztük és szerettük egymást. Aztán
történt valami. Nem tudom tetten érni, talán nem is volt kritikus
pont, csak... csak egyszerűen "történt".
Tovább »
Címkék: szabadulás
Nem
tudom még elhinni, ami történt. Próbálom, de egyelőre nem megy.
Pedig ébren vagyok, nem álmodom. Itt ülök a gép előtt, az ujjaim
száguldanak a billentyűkön. Szeretném leírni, szeretném szavakba
önteni, amit érzek. Nem tudom, fog-e sikerülni. Újra és újra elönt
a forróság, és remegni kezd a kezem... Kicsit fáradt is vagyok, de
nagyon-nagyon boldog. Mert amikor felnézek a monitor mögül, Frenkit
látom. Ott ül ő is a számítógépénél, és éppen zenét szerez. Fogja a
homlokát, nagyon koncentrál. Annyira helyes ilyenkor... Amikor nem
bírom tovább, odasétálok egy csókért. De azért hagyom alkotni - így
legalább végre le tudok ülni és megírni az elmúlt néhány nap
történetét, ami tele volt izgalommal, loholással, lázzal,
zavarodott boldogsággal, rengeteg gyengédséggel... és szerelemmel.
Így lesz valóság egy elképzelt forgatókönyvből. Egyszercsak
megtörténik, mindenféle harsona és egyéb faxni nélkül. Április
21-én - 2 év, 4 hónap és 18 nap távollét után - hazajött a férjem.
Ennyi. :)
Tovább »
Címkék: szabadulás
Márciusra Frenki és én rácsos beszélőt
kaptunk; még a telefonos ügy miatti, utólagos helyi szankcióként.
Az értesítőn először fel sem tűnt, mert csupán egyetlen mondatban
tért el az eddigiektől: "A látogatás asztal mellett ülve, rács
közbeiktatásával történik." Frenki írta meg levélben, hogy
készüljek fel, ez van. Megnéztem újra a papírt. És tényleg. Fájt
persze, hogy el leszünk választva, de csak nem halok
bele. Hagytam, hogy a kíváncsiságom győzzön, mert mást úgysem
tehettem. (Bevált túlélési technika.) Egy újabb, eddig
ismeretlen terep, ami felfedezésre várt. Jöjjön hát
ismét a tudós és az ő kísérleti egere; futok egy újabb kört
abban az útvesztőben. Szóval rácsos... Magát a
helyiséget egyébként ismertem: ott van közvetlenül a nagyterem
mellett, ahol egyébként találkozni szoktunk. Amikor én mentem,
általában üres volt, csak egyszer láttam bent várakozni valakit.
Emlékszem, még tűnődtem is, hogy vajon hogyan került át a rács
túlsó oldalára, ahová ezek szerint a látogatókat
ültetik le. Van rajta egy ajtó? Vagy van egy hátsó bejárat is? A
sors furcsa fintora, hogy most én tartottam oda; és már így
esett, megnéztem magamnak azt a misztikus helyet.
Tovább »
Címkék: börtön, börtönélet, látogatás
SOLARIS (DOMINO)
Fliegauf
Gergely
írása, "A
Solaris vendégei és a börtönlátogató" egy nagyon
érdekes témát vet föl. "A Solaris című könyv vendégeit a
bolygómassza állítja elő a legféltettebb titkokból." Az én
oldalamról úgy közelíteném meg a kérdést, hogy vajon hogyan élek én
bent a börtönben Frenki fejében? Én vagyok-e ott vagy egy elképzelt
lény, álmokból és vágyakból összegyúrva? "...a klón előmászik,
gyönyörű, és nem lehet neki ellenállni." Ez a mondat keringett
a fejemben, mert annyira szép és annyira mindent megmagyaráz.
Valóban gyönyörű. Vajon valóság-e vagy mi látjuk annak? Igazából
nem is tudom. Frenkinek is beküldtem ezt az írást, szeret ő is
ilyesmiket olvasni, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Addig viszont
szeretném leírni a magam verzióját, az övétől
függetlenül.
Tovább »
Címkék: börtön börtönélet
Frenki volt már a kedvezménytárgyaláson,
megírta levélben. Nem kapta meg, a fegyelmi miatt. De a bírónő azt
mondta neki, hogy ha elég dicséret gyűjt, hogy eltöröltesse, adja
be újra. Elvileg akkor már nem lesz akadálya annak, hogy
kiengedjék. Arról, hogy ehhez pontosan hány dicséret is kell,
megoszlanak a vélemények még bent is. Van nevelő, aki szerint
legalább tíz, egy parancsnoksági tiszt szerint három. Szeretnék
inkább az utóbbinak hinni.
Egy hónap, egy dicséret. Ennyi adható. Ezzel nem lesz probléma, a
munkáltatója nagyon elégedett Frenkivel, ha ezen múlik, minden
hónapban felterjeszti - ahogy eddig is tette. Három hónap, három
dicséret. Április elején már beadhatja megint a feltételest, és a
hónap végén már itthon lehet. Április végén lesz a második
házassági évfordulónk, és ez csodálatos ajándék lenne. Ha már a
Télapótól és a húsvéti nyuszitól hiába kilincseltem. Lehet, hogy
azért, mert kissé túlkoros vagyok már ehhez. :) Persze rossz, hogy
megint kitolódott ez az egész feltételes-izé, de április vége még
mindig sokkal beláthatóbb, mint a december, amikor végleg letelik a
büntetés. Bár azt hiszem, a férjem kezd már egy kicsit elkeseredni,
annak ellenére, hogy vannak, akik jóindulattal fordulnak felé. Nem
nagyon hisz abban, hogy bárki odabent igazat mondana, de megígérte,
nem fogja feladni. Dolgozik, megcsinál mindent, élére simítja a
takarót minden reggel, és hetente kétszer sorbaáll a leveléért.
Rajtam nem múlik, elcsacsogok neki mindenről, ami az eszembe jut.
:) Bekarikáztam a naptárban az új zérót, aztán egyszercsak eljutunk
odáig is. Vagy számolhatom úgy is, hogy három beszélő és kész.
Frenki - a leveléből ítélve - beleásta magát a PCWorld-újságjaiba;
egy kukkot nem értek abból, amít magyaráz, de én vele ellentétben
leragadtam az egyszerű felhasználó szintjén. :) Tudom, hogy ez
valahol egyfajta gondolat-elterelő hadművelet nála. A számok,
adatok, az X+Y=Z állandósága és kiszámíthatósága megnyugtatja. A
számítógép matematikai rendszere tiszta és világos, szemben a
börtönléttel, amiben természetesen szintén van logika és
szabályrendszer, azomban rengeteg emberi tényező is. Amivel
néha nem lehet mit kezdeni.... (2010.01.24.)
Tovább »
Címkék: börtön élet szerelem
A
címet igazából idézőjelbe kellett volna tennem. Vagy a végére egy
kérdőjelet. :) Mert az, hogy ez a januári börtönrandi az utolsó
előtti volt-e, majd csak a következő hónapban derül ki, a
kedvezménytárgyalás után. Ettől a mostani úttól tartottam egy
kicsit. Még nem tudtam, hogy a telefon-ügyben milyen döntés
született, mert azóta nem jött levél. Belekalkuláltam, hogy be sem
fognak engedni. Vagy ha igen, lehet, hogy a "rácsos" szobába
kísérnek majd. Ez a helyiség ott van a rendes terem mellett: két
összetolt asztal középen sűrű dróthálóval elválasztva. Eddig csak
messziről láttam, és nem is igazán szerettem volna közelebbi
ismeretséget kötni vele. De nem voltam abban a helyzetben, hogy
esetleg válasszak. A fegyelmi tárgyalás időközben biztosan megvolt,
de hogy mi lett a vége, csak akkor tudom meg, ha odamegyek. Azzal
vigasztaltam magam, hogy ha már ott vagyok, legalább meg tudom
kérdezni, mi van... és ha van, meddig tart.
Tovább »
Címkék: börtön börtönélet látogatás
Mert ilyen is volt. Egy réges-régi ügy,
tavalyi. Akkor tévedtem rá, amikor Frenki beteg lett. Aztán
fél évvel ezelőtt kiderült, a vizsgálat most zárult le, a döntés
csak ezután jön. Egy mobiltelefon, amit Frenkinél találtak...
Emiatt voltam az ügyészségen is. Ott elmondtam mindent. Nem írom le
a részleteket. Nem adok tippeket senkinek... Tudtam, milyen
kockázattal jár, és mit veszíthetünk, ha kiderül. Végig féltem
tőle, és nem alaptalanul. Nem akarok mentegetőzni. Nem akarom
kisebbíteni a dolog súlyát. Azt sem mondhatom, hogy nem voltam
tisztában a lehetséges következményekkel, mert ez sem igaz. Csak
reméltem, hogy nem derül ki. Most talán jobb is így. Legalább ezt a
terhet nem kell cipelnem többé.
Tovább »
Címkék: börtön börtönélet levél telefon
Mostanában azért írok ritkábban, mert igazából
nincs miről. Ez már a harmadik karácsonyom Frenki nélkül, annyira
már nem ráz meg, mint legelőször. Akkor leírtam, ami bennem volt,
most már csak magamat ismételném. Annak pedig sok értelme nincsen,
mert a végén saját magamra unok rá. :) Igazából nem bánnám azt sem,
ha nem lenne már érdemben témám, eseménytelenül telne el
ez a hátralévő néhány hónap. De ember tervez, ahogy tartja a
mondás. Vannak félelmeim, de egyenlőre nem törődöm vele. Ha
történik valami, szembenézek vele majd akkor. Addig nem. Frenki már
elküldte a következő randinkra a papírt, én már arra
hangolódom lélekben. Az már jövőre lesz. Furcsa és ezzel együtt
boldog érzés erre gondolni. Mert 2010 már a szabadulás éve lesz.
Március vagy december.... ez még a kedvezménytárgyalás eredményétől
függ. Remélem, hogy ezt már végre megkapja. Mert bármit kért eddig,
mindig visszautasították. Evsz, büntetés-félbeszakítás,
fogházasítás... egyik sem sikerült. Az utóbbiról megjött a másodfok
is, Frenki megírta nemrég. Elutasították. Valahogy már meg sem
lepődöm ezen, igyekszem továbblépni. De azért... Ránk férne már
valamilyen sikerélmény. Frenkire főleg, és tényleg sokat
munkálkodik azon, hogy a lehető leghamarabb hazajöjjön hozzám. Ő
sem adja föl, nekem sem szabad. A karácsony nem igazán érdekel.
Idén is - ahogy minden évben - átmegyek a tesómékhoz, ott van
kisgyerek, és igazából neki izgalmas igazán az ünnep. Másnap
meglátogatjuk az apuékat, aztán itthon leszek. Tévézek, gyakorlom a
németet, levelet írok Frenkinek, ilyesmi. Ha lesz kedvem, ki is
takarítok. Körülbelül ennyi.
Tovább »
Címkék: börtön élet szerelem idő álom
Az
alábbi nyílt levél nem a klasszikus Dumas-regény hősének szól. A
fent nevezett Monte Cristo nem kitalált alak, nagyon is létezik -
ráadásul lány. :) Az üzenet küldője pedig a kedvese, aki jelenleg
előzetesben várja a tárgyalást. Nehéz és feldúlt időszak ez, a
kezdet kezdetén - rengeteg a bizonytalanság, a kínzó gondolatok, a
fájdalom, és rengeteg az érzelem is mindkét oldalon.
Rossz Csont - ahogy a feladó nevezi magát - a
levelet meglepetésnek szánta, mindenki előtt vállalva
magát és a gondolatait. Az üzenet egyébként a
kommentek között bukkant föl körülbelül egy hete, és arról csak
sejtéseim vannak, hogy aki megírta, a rácsok mögött
mennyit fáradozott azon, hogy a levél eljusson idáig, fel az
internetre. Kalandosan. :) Ha helyes a
következtetésem, az egyik zárkatársára bízta, hogy küldje ki
az ő párjának; aki idekint szintén vállalva a postás szerepét,
bemásolta a blogra, a hozzászólások közé. Én pedig
kis várakozás után - mivel a kiemelt címzett, Monte
Cristo azóta sem adott itt életjelt - feltettem
bejegyzésnek, mert így talán neki is jobban észrevehető
lesz. Tettem ezt a szerző és minden érintett - és
megszólított - utólagos, valamint tiszteletteljes
engedelmével. Egyszerűen muszáj volt. :)
Tovább »
Címkék: börtönélet levél
Nemrégiben idézés jött a nevemre a katonai
ügyészségtől. Tanúkihallgatás. Nocsak.
"Önt a fenti katonai nyomozóhatóság tanúként történő
kihallgatás végett a Be. 67. § (1) bekezdése alapján (időpont, cím)
számú hivatalos helyiségébe megidézi. Az idézés alapjául szolgáló
eljárási cselekmény várható időtartama: egy óra."
Satöbbi - a 80 százaléka arról szólt, hogy az útiköltségek
megtérítését milyen módon lehet igénybe venni. Nézegettem a
dátumot: négy nap múlva kell mennem. Mi lehet ez? Mit akarnak
tőlem? Vajon mit csináltam? Vagy Frenki? Az első ijedelmem hamar
elszállt. A katonai ügyészség katonákkal kapcsolatban nyomoz,
úgyhogy ez is biztos valamilyen katonadolog. Ettől persze nem
kerültem közelebb ahhoz, hogy tőlem mit akarnak. Hát, úgyis
ki fog derülni. És ha már így esett és megtehetem, legalább
elmondhatom, hogy láttam a katonai ügyészséget (is) belülről. Egy
magamfajta halandó ritkán téved oda. Azért az anyukámat megkértem,
hogy kísérjen el, hogy mégse menjek egyedül. Ő is nagy kalandor,
szívesen beleegyezett. Megbeszéltük, mikor és hol találkozunk,
beírtam a naptáramba, és visszatértem a hétköznapi tennivalók
közé.
Tovább »
Címkék: börtön élet hivatal
A
múlt héten megvolt Frenki átminősítési tárgyalása - ez már a
fogházas kedvezménytárgyalás is volt egyben. Egyiket sem kapta meg.
A bíró helybenhagyta a BV nemleges javaslatát, amely szerint már
túl kevés időt töltene enyhébb fokozatban a feltételes szabadlábra
helyezéséig, azaz decemberig. Hiába a húsz dicséret, a kétéves
folyamatos monitorozás, a kifogástalan magatartás - ha ez a
szabály, nincs mit tenni. Frenki fellebbezett ugyan másodfokon, de
nem hiszem, hogy ott bármi is változna. Nincs mire hivatkozni a
kevés idő ellen, mert ez sajnos tény, hogy így van. De legalább
megpróbálta, adott egy esélyt magának. Kettőnknek.
Nem ez volt Frenki első jelenése a BV-bírónál: 2007 vége óta,
amióta bent van, ez a harmadik próbálkozása, egy hosszú-hosszú
folyamat utolsó állomása. Ahogy összességében nézem, valahogy úgy
tűnik, hogy esélye sem volt - mintha valaki, aki épphogy ismeri a
játékszabályokat, Kaszparovval ülne le sakkozni. Bárhogy lépett, a
játék kimenetele nem lehetett kétséges. Sajnos. Szeretném hinni,
hogy mindez csupán szerencsétlen véletlenek sorozata volt. Tudnék
érveket sorolni mellette és ellene is. De mindegy, lapoztam.
Hátravan még a börtönös kedvezménytárgyalás valamikor
január-februárban, amivel Frenki márciusban szabadulhat. Már ha a
BV is úgy látja jónak. És ha nem jön közbe semmi váratlan. A
férjemnél nehezebb fiúkat is kiengedtek már feltételesre, így nincs
okom, hogy ne higgyek benne. Frenki nem mindig könnyű eset, de
tényleg igyekszik, teszi, amit elvárnak tőle. Csak dicséretei
vannak, a jellemzése szerint "a felügyelőkkel és a nevelőivel
szemben tisztelettudó, a munkahelyén és a szinten többször volt
jutalmazva". Elvileg nem lehet gond. Gyakorlatilag... hát,
majd kiderül. Néha esküszöm, félek. Attól, hogy az utolsó
pillanatban közbejön valami, de igyekszem megnyugtatni magam.
Frenki nehezen tette túl magát a fogházas elutasításon -
neki azért rosszabb volt, hiszen ő kaparta össze azt a rengeteg
dicséretet, ő az, aki nap mint nap küzdött, és csinálta, dolgozott
érte - és megint nem sikerült. Én viszont meglepően könnyedén
vettem tudomásul. Vagy az ingerküszöböm nőtt meg - ami
szerintem egyfajta önvédelmi mechanizmus lehet -
vagy a tudat segített, hogy tulajdonképpen már csak három hónap van
márciusig. Nem oszt, nem szoroz. A börtönös kedvezménytárgyalásnak
viszont már sokkal nagyobb tétje lesz: ha azt is elutasítják,
Frenkinek végig le kell ülnie a három évet. Ami azt
jelenti, hogy jövő decemberben szabadulna, tehát még több,
mint egy év múlva. Az rengeteg. Nagyon szeretném már
visszakapni a férjemet - sokszor és egyre jobban érzem a
hiányát. Akkor is, mikor pár napja egyedül, egyetlen csavarhúzóval
és kalapáccsal - és a körmeimmel kapargatva - voltam kénytelen
lebontani a wc lecsempézett hátfalát. (Az egyik csőből csöpögött a
víz, máshogy nem lehetett hozzáférni, az alsó szomszéd pedig már
megette az életemet. Azóta bátrabb, amióta nem Frenki
nyit ajtót.) Miközben ott álltam, bokáig a nedves
és sáros csempetörmelék közepén, eszembe jutott, hogy de
jó lenne, ha mindezzel nem nekem kellene küszködni. Egyrészt
leckét kéne írnom, meg hát amúgy is. Frenki, férfi lévén,
valószínűleg ügyesebben, hamarabb és kevesebb rumlival megoldotta
volna. Elábrándoztam, hogy a jól végzett munka után jöhetne egy
közös zuhany, aztán... már nem is emlékszem, mit és hogy kell
csinálni. :) Néha úgy érzem, nagyon kész vagyok. Testileg és
lelkileg. Szokott fájni mind a kettő, hol egyszerre, hol
külön-külön. Nem tudom, hogy bírnék ki még egy évet - biztos
kibírnám, csak egyenlőre fogalmam sincs, hogyan.
Tovább »
Címkék: börtön börtönélet hivatal
"A démonaim nem jók és nem gonoszak. Ők
csak vannak, s ők sem gyűlölnek engem."
Ezt az idézetet még évekkel ezelőtt szedtem le a netről, és nem is
tudom már, hogy honnan. (Nem szeretek forrásmegjelölés nélkül
idézni, de az oldalt így utólag már nem találtam meg.) Amikor
újraolvastam ezt a két egyszerű mondatot, végre képes voltam
pontot tenni a hülye vergődésem végére. Nehéz néha őszintének
lenni, de le akarok írni mindent. Többek között ezért kezdtem
el a blogot is írni annak idején: hogy szembesítsen,
saját magammal elsősorban. Ha magamhoz nem vagyok őszinte, akkor
úgyis megette a fene az egészet. :)
Először is jött a fantasztikus hír: Frenki fegyelmijét eltörölték,
úgyhogy ismét feléledt a remény. Az átminősítéssel kevesebb, mint
két hónap, a börtönös kedvezménnyel pedig 5 hónap lenne már csak
hátra a végéig. Frenki írta, hogy már a fogházat is beadta - hogy
decemberben kiengedik-e, november eleje-közepe körül derül ki.
Őszintén szólva meglepetésként ért ez a fordulat; nem nagyon bíztam
már abban, hogy lesz még lehetősége megpróbálni. Az elmúlt
hónapokban beletörődtem, hogy nem fog összejönni. Feldolgoztam mint
veszteséget, és önmagam vigasztalására elkezdtem gyűjtögetni
magamban az érveket a márciusi szabadulás mellett. Például, hogy a
télen több munkát vállalok el, és megpróbálok félrerakni
addigra egy kis kezdőtőkét. Néhány tízezer forint is több a
semminél. Tisztában vagyok azzal, hogy a szabadulás utáni első
időszak nehéz lesz: Frenkinek állást kell találnia, vissza kell
zökkennie a kinti ritmusba, de mindemellett sok időt szeretnénk
együtt tölteni. Tudom, hogy ez nem fog egycsapásra sikerülni, ezért
lennék nyugodtabb, ha lenne egy kis tartalékunk a kezdetekre. Nem
vagyok nagyravágyó, még hosszabb távon sem. Csak legyen
mindig annyi, ami elég a rezsire, a háztartásra + egy-egy mozira...
na jó, fodrászra feltétlenül, mert az kell, anélkül nem élhetek.
Terápia. :) Sose voltam gazdag, de nem is éreztem még magam ennyire
közel a szakadék széléhez sem. Férjes asszony vagyok, és ha a
férjem már kint lesz, a családi segítséget már nem várhatom el -
igaz, most sem teszem, és hálás is vagyok
érte. De ha eljön az idő, a magunk lábára
kell állnunk. Szóval, hogy félek-e ettől az időszaktól...
Természetesen. :) Így hirtelen nem tudom, mi lesz velünk, hogy
fogjuk elkezdeni, tényleg fogalmam sincs. Gondolkodni is csak
ritkán szoktam ezen hosszabban, mert egyenlőre túl sok a "ha", és
megoldást sem látok. Úgyhogy ilyenkor szépen lapozok is.
:)
Tovább »
Címkék: börtön börtönélet levél démonok
Mostanában - kihasználva Frenki távollétét -
nekiveselkedtem, hogy megszabaduljak néhány felesleges holmitól.
Ebben a pici lakásban kevés a hely, és ennek jó részét is olyan
dolgok foglalják el, amikre már semmi szükség: régi iskolás könyvek
és papírok, lejárt gyógyszerek, háztartási szerek, konzervek stb.
Ezekkel nem is volt gond; vannak viszont olyan lomok, amiktől
nehezen válok meg, és eddig nem is sikerült. Például egy
szakadozott, régi táska; már nem hordom, de annyi éven át elkísért,
hogy most nincs szívem kidobni. Ugyanígy hegyben állnak a régi
magnókazettáim, köztük az az elsőnek beszerzett Depeche Mode
műsoros relikvia, amit a kuporgatott zsebpénzemből vettem. (Azóta
cédén is megvan, de a kazetta is maradt. :) ) Ahogy a naplóim is,
amiket tinilányként is évekig szorgalmasan írogattam. Kár, hogy
akkor még nem volt mindennapos az internet; most nem kéne törnöm a
fejem, hová szuszakoljam be ezt a kupac spirálfüzetet. Ilyenkor egy
házról álmodom, hatalmas poros-pókhálós padlással, ahová
felhordhatnám ezeket a cuccokat, és nem lennének útban. Valahol
remélem, hogy egyszer lesz, így aztán őrizgetem tovább a
kincseimet. Szeretem ezeket a filléres tárgyakat, minden ésszerűség
ellenére ragaszkodom hozzájuk.
Tovább »
Címkék: börtön élet szerelem pénz
Úgy
eltelt ez a nyár, hogy észre sem vettem. Igazából nem volt több
dolog vagy tennivaló ez elmúlt pár hónapban - sőt, inkább kevesebb,
hiszen már nem kellett a sulival foglalkozni -, mégis azt vettem
észre, hogy alig kerültem ki az egyik beszélő hatása alól, már jött
is a papír a következőre. Rohan az idő, és most, hogy
utánaszámolok, már csak három vagy hat hónap van hátra a végéig.
Három hónap akkor lesz, ha Frenkinek sikerül a fogházas átminősítés
és a vele járó kedvezmény. Ez október-novemberben derül ki.
Igazából nem nagyon bízik a sikerben, és kérte is tőlem sokszor,
hogy ne éljem bele magam. Rendben, nem élem. :) Ha őszinte akarok
lenni magamhoz, tényleg nem is lényeges. Ettől nem dől össze a
világ, ha decemberben nem jön haza, majd jön márciusban. Persze az
előtt is lesz egy jelenése a BV-bírónál - de nehogy már ne
sikerüljön, amikor nála sokkal "nehezebb" fiúkat is kiengedtek már
feltételesre. :)
Tovább »
Címkék: börtön börtönélet idő szerelem
Frenki nemrég egy izgalmas ötlettel állt elő.
Írta, hogy talán őrült gondolat, de szeretne idekint majd randira
hívni, igazi randira, mivel emlékei szerint ez is kimaradt az
életünkből. Ez igaz, mert ez a része nálunk lényegében a neten
zajlott le. Mindössze kétszer találkoztunk, a második alkalommal
pedig már össze is költöztünk, így ez a találkozós-udvarlásos
korszak valóban nincs meg. Mondjuk nem volt hiányérzetem,
elvoltunk, de Frenki ötlete most nagyon tetszik. Randevú a
férjemmel... Hűha. És miért ne? :)
Tovább »
Címkék: börtön, élet, szerelem
Álmaim élete... Na igen. Csak ne lennének
időnként ezek a rémálmos időszakok, amikor hirtelen minden olyan
bizonytalanná válik. Nem is fejtegetem, mert egyszer már
megtörtént.
Csak talán annyi a különbség, hogy most jobban viseltem. Talán. De
elég volt, unom már. :) Hülye játék a élettől, hogy folyton
megijeszt.
Tovább »
Címkék: börtön börtönélet élet kórház látogatás
Váratlan helyzetek, holtpontok, kisebb
hullámvölgyek... Ezek az érzések ugyanúgy hozzátartoznak egy
kapcsolathoz, és valahogy tudni is kell kezelni őket. Tudni
kellene. Nem egyszerű, és
van, hogy egy-egy módszer nem maga a tökély - már ha létezik
ilyen. Volt, hogy néha én is megijedtem attól, amit érzek, vagy
ahogy gondolatban reagálok valamire, próbáltam hárítani vagy
visszatuszkolni. Pedig hát... jobb tudomásul venni, hogy
ez van. :) Könnyítésül hozzácsaptam azt a jól
ismert filozófiát, hogy aki magával nem elfogadó, mással sem
képes az lenni. Elfojtás helyett ráadásul sokkal szórakoztatóbb
végignézni a bennünk zajló műsort, erre is rájöttem. :) Aztán
lehet önanaliználni, akinek van kedve hozzá, de az első szint, hogy
meg kell próbálni tudatosan megélni. Akár pozitív, akár negatív. A
negatív érzelmektől pedig nem megijedni kell, talán még csak
még megérteni sem muszáj, csak egyszerűen legalizálni. Máris nem
lesz olyan félelmetes, olyan végzetszerű. Merthogy erről szó sincs.
Ami fontos, az is marad. És aki fontos, az is. :)
Épp a minap hallgattam végig újfent saját magamat, ahogy mondom
magamnak a magamét. Ez így elég skizósan hangzik, de mivel már
amúgy is ott tartok, hogy esténként elalvás előtt Frenki párnájának
dorombolok jó éjszakát, nem hiszem, hogy pont az ilyesmi lepne meg.
:)
Tovább »
Címkék: börtön, élet, szerelem
Másfél évnél járunk. Ez az a lélektani határ,
amiről a statisztikák is szólnak - és amivel bent a fiúk egy része
is gyötri magát. Az én imádott férjem sem volt ez alól kivétel. :)
De túlléptünk, sőt, túl is haladtunk már rajta néhány nappal. (Nem
a félelmeken, hanem a másfél éves börtönléten.) Észre sem vettem.
Ez csak egy szám, nincs jelentősége. Nekem pedig pláne nincs,
annyira nem ismerem a börtönéletet, hogy mélyebben belerágja magát
a szívembe a kétely. Csak hagyom, hogy múljanak a napok, egyik a
másik után - az egyik nehezebben, a másik könnyebben telik, de
akkor is, az idő egy dinamikus valami. És nekem,
nekünk dolgozik. :)
Tovább »
Címkék: börtön, börtönélet, élet, szerelem
Ebben a hónapban (is) dupláztam: az én drágám
két láthatást intézett nekünk. Egy a szokásos havi, és egy
két órás jutalom. Tudom, ilyen már volt, de olyan nagyon régen...
És a jót amúgy is könnyű megszokni. :) Ami viszont új volt,
hogy a két találkánk két egymást követő napra is esett. Egész
más volt úgy elköszönni az egy óra után, hogy mind a ketten tudtuk,
másnap találkozunk megint. Jobbkor nem is jöhetett volna: egyrészt
mert egy áthelyezés miatt csúszott az időpont is két héttel, tehát
hat hete nem láttuk már egymást. Másrészt Frenkit az első napon
negyedórával később hozták le, így az egy órából fél óra azzal
telt, hogy próbált lecsillapodni. Nem amiatt a 15 perc miatt volt
ideges - azt különben nagyon korrekten meg is adták, az óra akkor
indult, amikor mindenki a helyén volt már. Hanem amikor a többiek
lementek és ő fönt maradt, sok minden lejátszódott benne: hogy
beteg vagyok, baleset ért... Tudtam, hogy lelki szemei előtt
azonnal megjelentek az autó füstölgő roncsai. Nem vezetek rosszul,
de mivel havonta csak egyszer ülök a volán mögé, nem számítok
rutinos sofőrnek. Valahol jogos. :)
Tovább »
Címkék: börtön, börtönélet, élet, látogatás
Bár április 29-én a nap látszólag ugyanúgy
kelt föl, mint máskor, mégis más volt, mint a többi. Szebb.
Ragyogóbb. Boldogabb. Az egyéves házassági évfordulónk napja.
Csodálatos érzés. Keserédes, mert nem lehetek együtt Frenkivel. De
nem szólok egy szót sem, mert ki lehetett volna védeni azzal, hogy
nem tesszük meg; ha nincs házasság, nincs házassági évforduló sem,
tiszta sor. :) De én akartam. Nagyon. Ha két héttel később fogják
meg, már decemberben házasok lettünk volna. Nem akartam
ezzel megvárni, amíg kijön. Miért? Nem tudom. Mert csak.
:)
Tovább »
Címkék: börtön, börtönélet, esküvő, idő, szerelem
Hivatali... hogy is fogalmazzak... hanyagság.
Nehéz megbirkózni vele. Itt is, ott is. Adatok, papírok,
számítógép, kupleráj. Az egyetemen is voltak ebből adódóan meredek
helyzetek, nemegyszer előfordult, hogy hajszálon múlt a
diplomám. Emlékszem, hiába töltöttem ki időben az
egyszakos kérelmi lapot, menet közben egyszerűen eltűnt, ennek
tetejébe a tanulmányisok még engem néztek hülyének. (Óvatosan
jelezték a lehetőségét például, hogy az egész csak az én
agyszüleményem volt. Mondta ezt pont az a kedves hölgy, akinek az
orra előtt töltöttem ki a kérdéses papírt annak idején. Ő nem
emlékezett, a papír nem volt meg, ergo nem is létezett az
egész. Végül írattak velem egy másikat - határidőn jóval
túl ugyan, még nekem kellett hálálkodni érte.) A másik ilyen eset
az utolsó félévben történt, amikor az egyik vizsgán kiderült, hogy
nem szerepelek a listán. Pedig feljelentkeztem, a rendszer
nyugtázta is, persze annyi eszem nem volt, hogy kinyomtassam. A
gépről időközben ez is elveszett, a TO-n csak a vállukat
vonogatták, ők nem tudnak mit csinálni, a szavam pedig nem ért
semmit. Csak a szerencsének köszönhettem, hogy másként alakultak a
dolgok, és nem kellett újra beiratkoznom egy egész félévre.
A tanulmányiról botladoztam lefelé, zokogva az üres folyosón,
és pont belefutottam a vizsgáztató tanár karjaiba. Szó szerint,
mert észre sem vettem, hogy ott van. Meglepve kérdezte, hogy mi a
baj, én meg szipogva magyaráztam, hogy nem engednek vizsgázni, mert
nem vagyok a gépen, hiába jelentkeztem föl, és nem hisz nekem
senki, pedig ez az utolsó alkalom, és tanultam is meg egyébként
is... Gondoltam, ennél nyomorultabb helyzet nem igazán van, csak
jól ki akartam sírni magam, ha már így esett. A tanár szótlanul
végighallgatott, aztán kérte, hogy várjam meg. Felment a TO-ra, és
néhány perc múlva egy új vizsgapapírral jött ki: rajta volt a
nevem. A tanárnak egy szavába került, és simán felraktak a listára,
gond nélkül. Ahogy végül én is leszóbeliztem négyesre.
Tovább »
Címkék: börtön, börtönélet, hivatal
Környezettanulmány VOL. 2. Alig estem át
az
első átvilágításon a polgármesteri hivatal részéről, máris jött
a második menet. Újabb látogatók jöttek terepszemlére a napokban.
Fehér színű, kék villogós autóval. :)
Tovább »
Címkék: börtön, hivatal, környezettanulmány, rendőrség
Környezettanulmány... Ez volt az a szó, amitől
egy ideje szívdobogást kaptam. Tudtam, hogy előbb-utóbb sorra
kerülök én is, mert Frenki a múlt hónapban súgta a fülembe, hogy
beadja az EVSZ-t. Boldog voltam: ha sikerül, havonta néhány
alkalommal hazajöhet, és találkozhatunk a börtönön kívül is. A
fogház-átminősítésre is nagyobb lenne az esélye. A befogadó
nyilatkozatot már régebben elküldtem - ez még a
büntetés-félbeszakítási kérelem miatt kellett, de ettől függetlenül
nem vesztette érvényét. Ami azt illeti, egyszer is bőven elég
volt átdarálnom magam az ezzel kapcsolatos hivatali ügyintézés
rémes poklán. A környezettanulmányra akkor már nem került sor, de
most úgy látszik, eljött az ideje. Fogalmam se volt, hogy is néz ki
ez a gyakorlatban. Hallottam már korábban ezt-azt az eljárás
menetéről. Hogy rendőrök jönnek, rám törnek, kivallatnak,
szomszédokat kérdezgetnek, szétdúlva az én rendezett kis világomat.
Aztán a polgármesteri hivatal, mindenféle személyes kérdésekre
válaszolás, papírkitöltögetés, könyörtelen revízió... Semmi
takargatni- vagy félnivalóm nincsen egyik hatóság előtt sem,
de azért kissé szorongtam a várható tortúrától. A
hülyeségeimet - amikor volt hozzá hangulatom
- egyéb ötlet híján takarításba fojtottam. Minden nap egy
helyiség, néhány nap alatt kész is lettem. Megszemlélve az
eredményt, képzeletbeli ellenőrzőmbe be is írtam magamnak egy piros
pontot. A látvány némileg
növelte ugyan az önbizalmam, de azért annyira nem.
Lelki szemeim előtt továbbra is zord katonai bakancsok tiporták a
nappali szép, csontszínű szőnyegét, és minden emberi
méltóságomat.
Tovább »
Címkék: börtön, hivatal, környezettanulmány
Az
emberekbe többnyire belesulykolják, hogy egy kapcsolatnak annyi, ha
nézeteltérés van. Kész, vége, az már nem normális dolog. Aztán
lehet szorongani, hogy mennyire elbénáztuk. De egy kapcsolat nem
attól jó, hogy nincs vita, hanem attól, hogy képesek vagyunk
megbeszélni a másikkal a problémákat. A veszekedésnek is van
művészete. Tanulható, fejleszthető képesség. Inkább egy jó
veszekedés néha-néha, mint egy betokosodott,
rutinszerű, üres párbeszéd. Pedig mennyire utáltam én is
a vitákat... Nézőként és szereplőként egyaránt. Én is azt hittem,
hogy az csakis valami negatív dolog lehet. Frenki előtt nem is
nagyon veszekedtem egyik fiúval sem. Azt hittem azért, mert milyen
fasza csaj vagyok, hogy nincsen rá szükségem. Pedig dehogy. Az
akkori fiúkkal nem éltem úgy igazán közösen azt az életet, így
természetesen problémák sem voltak. És egyikük sem volt ennyire
fontos, mint a férjem. Nem ért annyit, hogy vállaljam a tortúrát a
magam konfliktuskerülő természetével. Frenki mellett persze - sok
más mellett - rájöttem, hogy vannak helyzetek, amikor ki kell állni
magamért, és ki kell mondanom, amit érzek. Mindent. Azért, mert
akarom ezt a kapcsolatot. Nem akarom elrontani, nem akarok
eltávolodni. Ha valaki akarva-akaratlanul megbánt, általában
kétféle manőverrel szabadulok a rossz érzéstől: vagy kerülöm a
másikkal való mindenfajta beszélgetést, vagy
lélekben távolodom el tőle. Mert akit nem szeretek,
az nem tud megbántani sem. Ezt viszont Frenkinél nem akartam. Nem
akartam őt nem szeretni. Viszont akkor nem volt pardon, beszélni
kellett, meg kellett tanulnom beszélni róla.
Frenki ugyan már nem emlékszik rá - az ő emlékei is szépülnek az
idővel :) - hogy többször fordult elő, hogy valamelyikünk
kiköltözött a kanapéra éjszakára. Amikor én hurcolkodtam ki
duzzogva, mindig vártam, hogy utánam jön, és bocsánatot kér. Persze
sosem tette. :D Megesett az is, hogy a szűkös és ajtók nélküli -
csak a vécéajtó van a helyén, mert foglalták a helyet - lakásunkban
jobb híján a bejárati ajtót csaptam magamra. Vittem egy szál cigit
a folyosóra, elszívtam, átgondoltam, visszamentem. Így utólag ez is
olyan mókás jelenetnek tűnik. Ja, és ebből okulva egy rögtönzött
házi bölcsesség: "Mindig legyen egy ajtó, amit magadra csukhatsz."
;)
Tovább »
Címkék: börtön, börtönélet, élet, szerelem
Zsuzsi
meghívására megint beszálltam egy mém-játékba. A kérdés: kit milyen
őrült talált meg már közösségi oldalon. Azt hiszem,
szerencsém volt, mert nem emlékszem, hogy bárhol, pláne durván
zaklattak volna, és én sem zaklattam senkit. Egyetlen olyan helyzet
akadt, aminek következtében célponttá váltam néhány
hónapig. Szándékosan, mert a célkört
én festettem föl magamra. Ha van ilyen szó egyáltalán,
úgy mondanám, hogy zaklattattam magam. :) Nem biztos, hogy
tisztességes eljárás volt, de esküszöm, jólesett.
Tovább »
Címkék: játék
Honnan lehet tudni valakiről, hogy ő az
igazi... Jó kérdés, amolyan fából vaskarika. Mert én tárgyilagosan
szeretném megfogalmazni, nem úgy, mint a költők vagy más művészek.
Szeretem a szépet meg a romantikát, de analizáló koponyám van, és
ha valami túl giccses, attól hányok. :))) Szóval minden eddigi
meghatározás, amivel kísérleteztem, valamiért sántít, és csak
részben igaz. Mert tulajdonképpen minden szerelem, minden kapcsolat
értékes, tanulunk belőle majd továbblépünk. De van egy pont,
ahonnan egyszercsak nem akarunk. Nekem olyan volt, mintha
megérkeztem volna valahová. Szeretem, mert csak. Nem attól, hogy
hú, de tökéletes minden, inkább azt mondanám, hogy természetes. Még
az is, hogy összezörrenünk néha ezen-azon. Félreértések is akadtak,
nem is egyszer. Ehhez a szerelem önmagában nem elég, hogy túltegyük
magunkat rajta. A bizalom talán az egyik legfontosabb dolog,
azt hiszem. És tanulható ez is. Amikor Frenkivel találkoztunk, ő
ezer sebből vérzett, én meg olyan tüskés voltam, mint egy
sündisznó. Egyikünk sem hitte, hogy szerethető, pusztán önmagáért.
El kellett hitetnünk a másikkal, és el kellett hinnünk egymásnak,
hogy mégis. Hinni és tudni, hogy a másik sosem akar rosszat, még ha
néha olyat is mond, ami nem esik jól. Tudni, hogy szeret, és az a
fontos neki, hogy boldoggá tegyen.
Nem tudom, hol olvastam vagy hallottam, hogy tíz perc írás után
állítólag megnyílik a tudatalattink. Azon kapja magát az ember,
hogy nem azon tűnődik, mit is írjon, hanem igyekszik lépést tartani
a tempóval, amit az elméje diktál. Igazabb dolgok tudnak születni
ebből, mint egy sima beszélgetés alatt. Persze a börtönben ez is
bizonyos korlátok közé szorul, Frenki sem ír meg mindent, ami vele
vagy benne történik. De így is sokat megmutat. Sok dologra
rádöbbentem már menet közben, és még sokra akarok. Például, hogy
egy-egy ösztönösen kimondott szó milyen sokat tud jelenteni a
másiknak. A másik, amiért Frenki egyik legutóbbi levelének
részletét kiteszem ide, hogy ne kelljen keresgetni. Itt könnyebben
megtalálom, és elolvasom újra, amikor csak akarom. És emlékezzek
rá. :) (Nem gondolom, hogy ezzel őt kellemetlen helyzetbe hozom.
Ilyet sosem tennék, semmilyen okból. Amúgy is sok dolog van még,
ami tényleg csak a miénk. :) Más emberek fejében
is biztosan léteznek hasonló gondolatok.
Csak nem beszélnek róla. Nem tudnak vagy nem akarnak. Sebezhetővé
tesz ugyanis, bátorság kell hozzá. De ha van kivel megosztani,
mindenképp érdemes.)
Tovább »
Címkék: börtön, börtönélet, levél, szerelem
Ismét utolért egy mémes
játék, összegyűjtöttem hát azokat a weboldalakat, ahová a
leggyakrabban járok föl. Némi turkálás a szokásaim és az emlékeim
között, és végül összejött az az öt darab kötelező. Ez sem volt
könnyű. Esetemben a böngészési előzmények megtekintése vajmi
keveset segít. Sok cím van ott, és bármennyire szeretném, nincs
bennük rendszer. Illetve nem sok. :)
Tovább »
Címkék: élet, játék
Van
egy elmélet, amely szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó
szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.
Gondolom, a börtön szemészorvosa sem sejtette, hogy egyetlen
papírdarabbal milyen láncreakciót indít el. A fene egye meg a doki
szakmai alaposságát, amivel engem ebbe a hetekig tartó
lelkiismereti, és kis híján gazdasági válságba sodort. :) Neki
néhány tollvonás, nekem álmatlan éjszakák és rengeteg
fejtörés, amivel sikerült visszanyernem a lelki egyensúlyom. Újra
és újra elképzeltem, amint komoly képpel megírja, majd Frenki
kezébe nyomja azt a bizonyos receptet. Belegondolt abba, hogy
milyen következményekkel járhat ez? Persze hogy nem. Az igazság az,
hogy én sem tudtam. :) Amúgy is én voltam az, aki végül nem
bírt magával, de olyan jó volt emiatt inkább a jó doktorra
morogni egy kicsit. :)
Tovább »
Címkék: börtön, élet, kórház
